Szakmák és mesterek Szombathelyen
Nyomtatás Nyomtassa ki   E-mail Ajánlja ismerősének  


Március 18-án és 19-én a Savaria Plázában és a Tó Vendéglő nagytermében közel 500 fő részvételével a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet TÁMOP 2.2.1 A képzés minőségének és tartalmának fejlesztése elnevezésű uniós projektje mutatta be a kétéves fejlesztés során elért eredményeit a hét helyszínen szervezett rendezvénysorozat harmadik állomásán.

 

A rendezvényen készült fotók »


A Savaria Pláza látogatói játékos formában ismerkedhettek meg a szakképzési lehetőségekkel, valamint segítséget kaptak a pályaválasztáshoz, pályamódosításhoz. Aszombathely_2011marc különböző nyereményjátékokon keresztül információhoz juthattak a hazai munkaerőpiac helyzetéről, így talán egyre többen felismerve azt, hogy a „kétkezi szakmák” választása hosszú távon nagyon jó döntés lehet. A szakmákat egy-egy jelmezes ács, szakács, ápoló és festő-mázoló képviselte, akik népszerű színfoltjai voltak az eseménynek, a plázában sétálókat megszólítva játékra invitálták a szombathelyi fiatalokat.

A rendezvény kezdő napján, a szakmai közönség számára a Tó Vendéglő nagytermében tartottak sikeres régiós záró szakmai konferenciát. Ott a projekt szakmai vezetői ismertették a fejlesztés eredményeit, amelyek szinte mindent érintettek, amitől jobb minőségű lehet a szakképzés. Azaz például új tananyagokat dolgoztak ki, életszerűbbé tették a vizsgákat, egységesítették a szakképzés minőségellenőrzését; de a munkahelyi gyakorlati képzés és a szakmai idegen nyelvet oktatók tudásának bővítése ugyancsak része volt a programnak. A fejlesztésbe több száz aktív munkaadót, vállalkozót és több ezer szakértőt vontak be, akiknek az együttműködése segített abban, hogy a szak- és felnőttképző intézmények valóban értékes, „forintosítható” tudást nyújtsanak.

A március 4-i hétvégén kezdődött rendezvénysorozat előző két állomásán, Miskolcon és Pécsett szintén nagyon sikeres volt mind a szakmai, mind a lakossági program. A szakmai napokon összesen 200 szakember, a város plázáiban közel 800 érdeklődő ismerkedhetett meg a „személyre szabott szakképzéssel”


A következő rendezvény 2011. március 25-26-án Szegeden lesz.

További állomások:
Debrecen, április 1-2.
Székesfehérvár, április 8-9.
Budapest, április 15-16.

További információ: www.kepzesevolucioja.hu
Kontakt: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


Összefoglaló információk a projektről

A képzés evolúciója
A kiemelt projekt nyolc szakmai alprojekt keretében fejleszti a szak- és felnőttképzés egyes elemeit (pályakövetés, minőségbiztosítás, szakmai vizsgarendszer fejlesztése), a képzés tartalmát (mérés-értékelés, tananyagfejlesztés); továbbá jelentős humánerőforrás-fejlesztési komponenst is tartalmaz: a szakmai tanárok, oktatók, szakoktatók szakmai ismereteinek fejlesztése és idegen nyelvi kompetenciáinak fejlesztése, valamint a munkahelyi gyakorlati képzés ösztönzése. A kilencedik alprojekt feladata a nyolc szakmai alprojekt eredményeinek terjesztése és a képzés iránti kereslet növelése.

1. Pályakövetés rendszere alprojekt

A rendszer kialakításának az volt a célja, hogy a diákok, a munkavállalók, az iskolai rendszerben működő és az iskolarendszeren kívüli képzők, a munkáltatók, a tanárok és a szülők széles körű tájékozódását segítse elő országosan, regionálisan és helyi szinten egyaránt. Ennek köszönhetően a felhasználók naprakész információt nyerhetnek a képzések színvonaláról, az adott képzés piaci értékéről, az elhelyezkedési esélyekről, a munkavállalói és a munkáltatói elvárásokról. A szakmai felhasználók részére is fontos adatok elérésére nyílik lehetőség: a munkáltatóktól kapott visszajelzések segítségével könnyebbé válik a képzések tervezése, pénzügyi támogatása. A megalkotott rendszer bármilyen jogi környezetben működőképes, elérhetősége: https://palyakovetes.nive.hu/.

2. Minőségbiztosítás alprojekt

Az alprojekt által kidolgozott Egységes Szakképzési Minőségirányítási Keretrendszer (ESZMK) a magyar szakképzésben korábban létező minőségbiztosítási rendszerek legfontosabb eredményeit és követelményeit foglalja magában, illeszkedve az Európai Unió szakképzési irányelveihez. A rendszerhez közel 1100 szak- és felnőttképző intézmény csatlakozott. A képzők, a szakmapolitika, a fenntartók és az egyéb felhasználók is a fejlesztés keretében létrehozott adatbázis, a Minőségbiztosítási Informatikai Rendszer (MBR) segítségével tudják összehasonlítani a rendszerbe adatot szolgáltatott oktatási intézmények indikátorait. A rendszer elérhetősége: https://mbr.nive.hu/

3. Vizsgarendszer fejlesztése alprojekt

A fejlesztés lényege az Országos képzési jegyzéknek (OKJ) megfelelő szakmai vizsgáztatás ellenőrzési módszertanának és rendszerének kialakítása volt. Ennek érdekében kifejlesztették a szakmai vizsgaellenőrzést támogató informatikai rendszert (Vizsgaellenőrzési rendszer, VER); valamint az elkészült módszertani kézikönyv alapján felkészítettek 33 fő szakmai vizsgaellenőrt, akik vizsgaszervező intézményeknél próbaellenőrzéseket is végeztek. Mindezek alapján objektíven lehet ellenőrizni a vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező intézmények tevékenységét. A vizsgahelyszín-akkreditációs követelmények meghatározásával a vizsgahelyszínek is egységessé válnak. Elkészült továbbá a bemeneti kompetenciák mérési, érékelési eszközrendszere is (több mint 240 db eszközcsomag).

4. Tananyagfejlesztés alprojekt

A kompetenciaelvű tananyagok fejlesztése jegyében, az új szakmastruktúra szerinti OKJ szerinti iskolai rendszerű szakképesítések moduljaihoz a tartalomelemek kidolgozása 132 szakértői munkacsoportban történt meg. 3000 db, kompetencia-leírásokon alapuló és a központi programokhoz illeszkedő szakmai tankönyvi tartalomelem készült el, melyek 1%-át szakképző iskolákban próbálták ki a felhasználók. A https://tananyagbank.nive.hu/ internetcímen elérhető a Tananyagbank; az adatbázisban szereplő tartalomelemek ingyenesen letölthetőek, felhasználhatóak. Ez lehetővé teszi az egyéni tanulási utakat segítő tananyagszerkesztést is. A tananyagok a jövőben az aktualitásoknak megfelelően gyorsan korszerűsíthetőek lesznek, mivel tartalomelemenként frissíthetőek.

5. Mérés-értékelés alprojekt

A fejlesztés keretében a szakmai és vizsgakövetelmények (szvk) követelménymoduljaihoz 2000 db kompetencialeírás készült. A kompetencialeírások figyelembevételével és az szvk vizsgarészei alapján új mérés-értékelési rendszer jött létre. A kialakított rendszer segítségével a felhasználók számára lehetőség nyílik az írásbeli és interaktív vizsgatevékenységek vonatkozásában egy-egy feladat vagy akár teljes vizsgafeladatsor megoldására, valamint a vizsgarészeken elért teljesítmény mérésére is. Az új rendszer a munka világát modellező feladatokat tartalmaz, amelyek a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott kompetenciák méréséhez szükségesek. A nyilvános Feladatbank (https://feladatbank.nive.hu/) adatbázisából valamennyi feladat ingyenesen letölthető, felhasználható.

6. Szakmai tanárok, oktatók, szakoktatók szakmai ismereteinek fejlesztése alprojekt

A fejlesztés ideje alatt lezajlott továbbképzésen a szakképző iskolákban kb. 10 éve oktató 81 szakmai tanár, szakoktató valós munkahelyi körülmények között ismerkedett meg a legújabb technológiákkal, trendekkel. A rendszerbe foglalt tapasztalatok alapján kialakult a szak- és felnőttképzésben dolgozó oktatók, szakoktatók szakmai kompetenciáinak fejlesztését célzó újszerű szakmai továbbképzési rendszer. A kialakított, egyéni szakmai programokra épülő továbbképzési rendszer lehetővé teszi a képzésben részt vevők szakmai ismereteinek felfrissítését.

7. Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése alprojekt

132 fő szakmai idegen nyelvi felkészítését valósította meg az alprojekt. A szakmai idegennyelv-ismeret fejlesztése érdekében a szakképzésben oktató szakmai tanárok és szakoktatók háromhetes hazai, illetve külföldi angol vagy német nyelvtanfolyamokon vettek részt. A tanfolyamok során nem az általános idegennyelv-ismeret elsajátításán volt a hangsúly, hanem azon, hogy viszonylag rövid idő alatt az adott szakmára jellemző szakmai szókinccsel és szövegpanelekkel, módszertani újdonságokkal ismerkedhessenek meg a résztvevők. A képzés során szakmai kapcsolatokat is építettek és azt is megtanulták, hogyan segítsenek diákjaiknak a szakmai idegen nyelv tanulásában. Ennek érdekében kézikönyvek és a szakmacsoportokhoz kapcsolódóan tananyagsegédletek készültek.

8. Munkahelyi gyakorlati képzés ösztönzése alprojekt

A sikeres munkahelyi gyakorlati képzés egyik előfeltétele, hogy a tanulók munkahelyi gyakorlati képzését végző gazdálkodó szervezetek szakemberei ne csak szakmailag legyenek felkészültek, hanem pedagógiai ismeretekkel is rendelkezzenek. A tanulószerződéses munkahelyi gyakorlati képzés modernizációja keretében innovatív tananyagok, eszközök, módszerek készültek a munkahelyi gyakorlati oktatók személyes és szakmai kompetenciáinak javításához. A fentiek gyakorlati alkalmazására elkészült ezen szakemberek továbbképzésének 30 órás, többlépcsős, pedagógiai-didaktikai programja. 200 fő képzése 5 csoportban, 2010 júliusa és szeptembere között meg is valósult; 2011 februárjában pedig a program akkreditációja is megtörtént.

9. Képzési kereslet növelése alprojekt

Az alprojekt feladata kettős volt: egyrészt a szak- és felnőttképzés, azon belül is a kétkezi szakmák népszerűsítése; másrészt a projekt eredményeinek disszeminációja az EU-s elvárásoknak megfelelően. A fenti célok elérése érdekében az alprojekt minden lehetséges eszközt felhasznált a nyilvánosság biztosításához. Ezek közé tartozott a disszeminációs szakértői hálózat működtetése, a 10 részből álló módszertani film elkészítése. Tizenhárom alkalommal mutatkozott be a projekt országos vagy regionális szakmai és lakossági rendezvényeken (Sziget Fesztivál, Educatio kiállítás, Pályaválasztási Kiállítások), a rendezvényekhez kapcsolódóan több mint száz alkalommal jelentek meg hirdetések, cikkek, interjúk. Havi rendszerességgel hírlevél, a két év során összesen nyolc tematikus tájékoztató kiadvány született és a www.kepzesevolucioja.hu honlap mindig aktuális információkkal szolgált az érdeklődők számára.